Üdvözöljük a Műszaki Kar Építőmérnöki Tanszék honlapján!
Tisztelt Látogató!
Az Építőmérnöki Tanszék célja és feladata az építőmérnöki
tudományterület elméleti és gyakorlati ismereteinek itthon
és külföldön egyaránt versenyképes színvonalon történő átadása
mindazon, elsősorban építőmérnök, építészmérnök, környezetmérnök, műszaki
menedzser szakon tanulmányokat folytató hallgatóknak, akik a Tanszék által
kínált tárgyakat tantervüknek megfelelően, vagy szabadon választható tárgyként
felveszik. A Debeceni Egyetem Műszaki Karának működési rendje alapján kiemelt
feladatunk az építőmérnöki alapképzési szakok (BSc) valamint az építőmérnöki
mesterszakok (MSc) gesztorálása. A szakokhoz, szakirányokhoz kapcsolódó tananyagfejlesztési, laborfejlesztési,
tudományos kutatási és publikációs tevékenység mellett nagy hangsúlyt fektetünk
a hallgatók tudományos tevékenységének biztosítására, a kiemelten jó képességű
fiatalok tehetséggondozására.
A tanszék hagyományosan gyakorlatorientált mérnökképző műhelyként folyamatosan jelen van az építőmérnöki tudományterület nemzetközi és hazai tudományos kutatási programjaiban, pályázataiban, szakmai és tudományos jellegű szervezeteiben.
A Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építőmérnöki Tanszéke a hazai építőmérnök képzés egyetlen kelet magyarországi bázisa!
Ebből a sajátos helyzetből adódóan regionális szerepünk meghatározó jelentőséggel bír mindennapi életünkben. Hallgatóink túlnyomó többsége az Észak Magyarországi Régió, az Észak Alföldi Régió, a Dél Alföldi Régió és a Közép Magyarországi Régió településeiről választja tanulmányainak helyszínéül Intézményünket, a szakma szépségeire, sokoldalúságára, egy sajátos életformára való tekintettel pedig azon belül is az építőmérnöki szakot.
Dr. Kovács Imre
főiskolai tanár, tanszékvezető

English